digitális

Anti-digitális böszmeségek

Az olimpiai gif-embargó kapcsán jutott eszembe, hogy amolyan note to self-ként csak meg kellene írni, hogy legyen nyoma legalább, micsoda orbitális retrográd, devolúciós ostobaság már az, amikor valaki, aki hatalmi pozíciót vél felfedezni önnön helyzetében, egyszer csak – rosszul ébredt, vagy kimaradt a kávé?! – hadat üzen egy fájlformátumnak, vagy egy digitális alapon működő, ezért (vagy másért) sokkal hatékonyabban és gazdaságosabban működő szolgáltatásnak, esetleg neki esik a bloggernek vagy bloggerinának, hogy mit kommentel akárki az ő irománya alá. Milyen mélyről jövő tudatlanság tökéletes lenyomata az, amikor fogom magam, és betiltom a gif fájlt? Mit tett szegény gif, alias Graphics Interchange Format? Milyen két századdal ezelőtti fajankó nem látja még, hogy ezek a platformok (Ubertől a gifig) már réges-rég más logikai és gazdasági alapokon működnek, és igen, menjünk vissza odáig, miért is nem sikerül rendesen szabályozni ezt az internetnek nevezett micsodát: mert tetszik, nem tetszik, az a jogrend, az a logika, ami a társadalmi valóságunkat próbálja így-úgy keretek közé szorítani, sajnos fényévekre van attól, ami a virtualizációval és a szimulációval elérkezik (és most mindenkit megkímélnék attól a tanulmány hosszúságú melléklettől, amit a reprezentáció vs. szimuláció kapcsán most annyira ide kívánnék tolni). Kedves hatalmaskodók: mindig jön egy másik Uber, még több gif árasztja el a netet, és a kommentelők is vérszemet kapnak. Az, hogy valaki nem érti önnön valóságát és környezetét, még nem jogosítja fel arra, hogy szolipszista mód nekiessen, vésővel, kalapáccsal, vasvillával, ütvefúróval mindennek, legfeljebb ő érzi úgy. De, jaj, rá fog omlani az egész. Omoljon. És ömöljön a sok gif, csak hajrá! (Napi frusztráció-csökkentő gyakorlatunkat olvasták.)

Standard
Chia puding
gasztro

Chia puding

Ultimate superfood, minden egészséges kaják legegészségesebbike, omega-3 turbó, de valójában már eleve azért megéri foglalkozni vele pár percet, mert nagyon finom: ez a chia, illetve a belőle készülő puding. A chia (azték zsálya) nem egy bonyolult dolog, és egészen sokféle felhasználási módja lehet, mert onnantól kezdve, hogy simán salátára szórja az ember, vagy kicsit szöszmötöl vele, valójában bármilyen típusú ételhez párosítható. De nézzük a pudingot. Ha valaki készített már pudingot valaha, akkor már venné is elő az edényeket… ne tegye. A világ legegyszerűbb dolga a chia puding: tejbe kell áztatni, így hagyni egy éjszakára a hűtőben, és reggelre kész. Innentől kezdve minden ízlés dolga: hogy sima tejet, vagy valamiféle alternatívát használunk (mogyorótej, mandulatej stb. – ezek eleve édeskésebbek, kevesebbet kell az ízesítéssel foglalkozni), hogy mézzel vagy juharsziruppal édesítjük, hogy feldobjuk-e kis gyümölccsel akár friss, akár főzött, karamellizált vagy – horribile dictu – lekvár/dzsem verzióban, ez mind-mind tőlünk, vagy az aktuális kedvünktől függ. Az adagolás sem ördöngősség, bár nyilván lehet ezzel is kísérletezni aszerint, hogy mi válik be igazán. Nekem eddig a legpudingosabb állagot a másfél-két evőkanál mag/dl folyadék adta. Ehhez teszek egy-két evőkanál mézet vagy juharszirupot, jól megkeverem, és be a hűtőbe. Egy óra leteltével azért megkavargatom kicsit, de onnantól kezdve teszi a dolgát. Reggel máris fogyasztásra kész: lehet hozzá gyümölcsöt darabolni, vagy egy pohárkába kiszedni belőle, és rétegezni a gyümölcsös variációkkal. A magok egyébként amint folyadékba kerülnek, máris kocsonyásodnak, értelemszerűen minél kiegyenlítettebb a mag:folyadék arány, annál sűrűbb, pudingosabb állagot kapunk. Sajnos nem lehet megunni, de szerencsére egyre több helyen, és egyre elviselhetőbb áron juthatunk hozzá. Egyétek!

Standard
gasztro

Cold brew

Itt a nyár, épp ideje kicsit feldobni a kávézási rituálét valami olyasmivel, ami az évszaknak megfelelő, és a hagyományos ízvilághoz képest valami újat is hoz. Egyre több helyen látni és kapni a cold brew kávét, ami hideg kivonatolt kávét jelent: nem “főzik”, nem is forró vízzel készítik, hanem a kávéőrleményt hosszú ideig hideg vízben áztatják, majd leszűrik, és ízlés szerint kínálják. Az íze sokkal lágyabb, selymesebb, mint a hagyományos, vagy akár újhullámos módszerekkel készített kávénak, mert a hosszú extrakció miatt a savak nem oldódnak ki a babból. Éppen ezért azok is bőszen fogyaszthatják, akik egyébként épp a gyomruk miatt nem isznak kávét – vagy akár az ízre panaszkodnak: ez a kávé ugyanis nem keserű, hanem ízes, gyümölcsös vagy éppen csokis. Alapból, nem kell ízesítgetni. Igazán nem nagy ördöngősség otthon előállítani a tökéletes cold brew-t, megéri kísérletezni. Van azonban néhány alapszabály, amit érdemes betartani, ha igazán finomat szeretnénk inni. Először is, minőségi kávéval kell dolgozni. Ilyet ne keressen senki a bevásárlóközpontok polcain – sokkal inkább valamelyik újhullámos kávézóban, tessék nyugodtan kérdezni-érdeklődni a baristánál, melyik típussal érdemes kísérletezni. Másodszor, szükség lesz egy jó minőségű őrlőre is: nem, nem arra, ami szanaszét kaszabolja egy ki tudja, mikor élezett késsel a kávébabot, ahol éri. Egy olcsóbban (értsd: ebay) is beszerezhető, kerámia kúpos kézi őrlő a minimum, ami dukál. Innentől kezdve már csak extrák jönnek: ha van egy French press a háztartásban, minden könnyebb lesz (vagyis kevésbé trutyis), pláne ha valami más, alternatív kávé készítő eszköz is akad, mert ezekkel egészen ügyesen és gyorsan le lehet szűrni majd a nedűt (ezek nélkül is simán megy, csak céleszközökkel nyilván minden könnyebb).

Tovább

Standard
könyv

Misi szörnykávézója

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy évfolyam az amerikaniszikán, akik közül sokan igen közel kerültek a szívemhez, mert hát nyilván bohó, ifjú oktató voltam, ráadásul szentül meg voltam győződve arról, hogy tele vannak tehetséggel és lehetőséggel. Most nem azért mondom, de nagyon úgy tűnik, hogy nem csalatkoztam, hiszen ahogy nézegetem a közelebb és távolabb élő ismerősök életvonalait az algoritmikus jósda virtuális falára vetülve (khm… érted… Facebook), látom, hogy egytől-egyig szépen boldogulnak, és ahogy azt remélni lehetett, sorban bontakoznak ki. És akkor hirtelen beugrott ez a videó is:

No kérem, arról van szó, hogy Orodán Mihály nevezetű volt hallgató bizony a világhír felé lépdel, és egy igazán jól kitalált crowdfundingos projekt egyik feleként nagyon menő mesekönyvet illusztrál. Már rég terveztük egyébként, hogy egyszer majd megírok egy csomó mesét, és azt ő fogja illusztrálni, amolyan egyenértékű szöveg-kép viszonylatban, de szerencsére egy nálam jóval tehetségesebb (és szorgalmasabb) mesélővel hozta össze a sors, így most van kinek-minek drukkolni, hogy sikerüljön, és kézben lehessen tartani egy igazán minőségi és csodás kötetet. Ide tessék kattintani, ha érdeklődés esete forog fenn, és persze utána a “pledge” gombot lehet intenzíven kattintani, hogy létrejöjjön a projekt. Vagy itt, alant is lehet ügyködni:

Hajrá, Misi! 🙂

Standard
digitális, hír

Ki mondja meg, hogy mit olvasol a Facebookon?

Épp csütörtökön szellőztette meg a The Guardian azt a kiszivárogtatott dokumentumot, mely szerint a Facebook a trendtémák meghatározásánál nem igazán az algoritmusokra hagyatkozva válogat, hanem bizony emberi kéz, szerkesztői beavatkozás mondja meg, mi terjedhet erős hátszéllel a közösségi oldalon, és mi nem. A sajtó szinte teljes spektrumán végigfutott a hír (mintha csak épp a Facebook belső logikáját követné mindenki…), miszerint a cég úgymond lehalkítja a jobboldali forrásokból érkező hangokat, és felhangosítja, de legalábbis preferálja, és kiemeli a liberális sajtó felől érkező értesüléseket. A “Trending Review Guidelines” szerint két fő forrása van a trendtémáknak: egyrészt a Facebook algoritmusa méri az egyes tartalmak terjedésének mindenféle faktorait, és ez alapján dobja ki az idevágó, trendtémává váló eseteket; másrészt pedig külső RSS hírcsatornákról válogatnak olyan értesüléseket, híreket, amelyeket a legolvasottabb híroldalak állítanak elő. Ahogy a 444.hu fogalmaz:

Eszerint például a szerkesztői csapat megteheti, hogy általuk fontosnak ítélt sztorikat tesznek a trendrovatba. Van egy 10 hírforrásból álló listájuk, (BBC News, CNN, Fox News, The Guardian, NBC News, The New York Times, USA Today, The Wall Street Journal, Washington Post, Yahoo News, Yahoo), az itteni vezető híreket ők is kiemeltként kezelik.

Miért lényeges és problematikus ez a hír? Eddig szent meggyőződésünk volt, hogy az elénk kerülő tartalmakat egy algoritmus rendezi, ami figyeli, milyen témákra, tartalmakra kattintok, vagyis “megtanulja”, mi érdekel, és mi nem, így egy idő után elég nagy pontossággal tudja megállapítani, melyek azok az ismerőseim, kedvelt oldalaim által generált tartalmak, amelyekre jobban figyelnék, és melyek azok, amelyeket simán átpörgetek. Ez sokaknak már akkor sem tetszett, és az algoritmus alakítgatása során egyre többször kellett mindenféle trükköket bevetni, hogy igenis megjelenjen egy-egy tartalom annak ellenére is, hogy nem kattintgatok vagy nem lájkolok állandóan az adott forrás megosztásaira. (Emlékszünk: például ezért kapacitálnak az oldalak arra, hogy ne pusztán lájkoljuk őket, de állítsuk be, hogy minden hírükről elsőként értesüljünk, nehogy lemaradjunk valamiről.) Ez a folyamat vezetett a “szűrőbuborék” kialakulásához, aminek a lényege, hogy lépésről lépésre eltűnnek a szemünk elől azok a tartalmak, amelyek úgymond megzavarnánk a nyugalmunkat (értsd: politikai beállítottságunkat vagy érdeklődési körünket, tartalmi elvárásainkat), és egyre inkább csak olyan tartalmak (és csak olyan ismerősök!) kerülnek a hírfolyamba, amelyek nagy valószínűséggel egyeznek a kis belső világunkkal és a világról alkotott elképzeléseinkkel. Ez akkoriban óriási felháborodást keltett: ma pedig már a Twitter és az Instagram is így működik.

Tovább

Standard
HAAS 2016
előadás

Dizájnosabb diákat a tudós előadásokhoz!

Már régóta fogalmazódik bennem a kérdés, hogy a tudományos igényű előadásokhoz (most beszéljünk csak erről a szegmensről) vajon miért nem készülnek dizájnosabb prezentációk? Nem tudom, ki hogy van ezzel, nekem valahogy furcsa, hogy valaki veszi a fáradságot arra, hogy a mondanivalóját akár hetekig-hónapokig csiszolgassa, megválogatja a szavait, igyekszik világossá tenni, érthetővé varázsolni az elvontabbnál elvontabb gondolatokat, és a lehető legpontosabban átadni a mondanivalóját, azonban arra már nem veszi a fáradságot, legalább a diák színét vagy a betűtípust kiválassza, vagy alakítsa kicsit. Lehet, hogy csak én vagyok ezzel így, de szerintem csak akkor szabad prezentációt készíteni egy konferenciára, ha annak valamiféle funkciója van – bár tudom jól, mára szinte kötelező elvárássá vált valami PowerPointtal érkezni, mintha ezen múlna bármi is. Viszont ha már valaki úgy érzi, akár elvárás, akár van valami funkciója is, talán érdemes egy kis időt szánni arra is, mi legyen látható a kivetített képeken.

Tovább

Standard