digitális

Mivé lettél, Academia.edu?

Annak idején én azok közé tartoztam, akik üdvözölték az Academia.edu létrejöttét és működését, hiszen valamiképp kiutat mutatott az intézményi repozitóriumok kétes nyitottsága, pláne átjárhatósága, valamint a teljesen zárt kiadói rendszerek között: azon egyszerű elven indította meg áldásos tevékenységét, hogy mindenki számára hozzáférhető platformot biztosított a kutatóknak, hogy egyrészt megosszák egymással szövegeiket, másrészt kapcsolati hálót tudjanak kialakítani, ami nem a zajos egyéb, mindenki által preferált hálózathoz kapcsolódik, hanem kifejezetten szakmai orientációval, tudományos apporttal jár. Egy ideig minden rendben is volt, egyre csak gyűlt a felhasználói bázis, egyre többen merészeltek saját irományokat feltölteni (még akkor is, vagy talán akkor még inkább, ha a kiadó nem nézte ezt jó szemmel), már a hálózatosodás áldásos hatásai is kezdtek érződni, amikor egyre több zavaró apróság ütötte fel rusnya fejét. Például, ahogyan a Forbes is beszámol róla, körlevélben érdeklődtek az oldal üzemeltetői, hogy hajlandó-e a tudós nép kisebb összegekkel hozzájárulni ahhoz a gyakorlathoz, hogy cserébe az algoritmus az “ajánlott” kategóriába pottyantsa a tanulmányaikat, publikációikat. Vagyis fizess, és előtérbe kerülsz: fizess, és egyenlőbb leszel az egyenlőeknél. Ezt a belebegtetett gyakorlatot heves kritikával illették sok oldalról, ám ennek ellenére az Academia.edu prémium előfizetési szintet vezetett be, amit természetesen csupa előnyös gyakorlattal és lehetőséggel igyekeztek mosoly-reklámozni, ám egy éppen a nyitott hozzáférést előtérbe helyező közösségnek beadni… maradjunk annyiban, hogy kígyónak lábsó, madaraknak fogsor.

Tovább

Standard
könyv, publikáció

Auster és a határvidék

A kriptikus cím két új AMERICANA eBooks kötetre utal, amelyek év végére jöttek ki, ismét egy produktív esztendővé varázsolva a tavalyit. Hegyi Pál Paul Auster-kötete nekem különösen favorit, már eleve Auster miatt is, másrészt néhány dolgot már kapott a szerzőtől az ember korábbi írásaiban, harmadrészt pedig olyan elméleti alapokkal dolgozik, amelyek számomra kedvesek, és nagyon inspiráló azt látni, hogy valaki ugyanazon keretekből kiindulva merre viszi az értelmezést. Hiánypótló a kötet egyébként abból a szempontból is, hogy Austerről meglehetősen kevés ilyen elmélyült, átgondolt elméleti-kritikai mű születik, pláne magyar nyelven, pláne úgy, hogy a szerző ügyesen cinkosa is marad tárgyának, és eljátszadozik rendesen a jellegzetes austeri fordulattal: bizony megkérdőjeleződik az önazonosság, identitásbéli kalanddá válik minden.

Tovább

Standard
mellesleg

Szövegértés a tankönyvek alapján

A Történelemtanárok Egylete (TTE) közleményben adott hangot annak, hogy elege van az állami tankönyvekből, pontosabban nekik leginkább a történelmi atlasszal volna némi problémájuk, mert a javasolt, és megvalósult fejlesztések és javítgatások ellenére is hibádzik, minthogy “továbbra sem tartalmaz fokbeosztást, helységnév mutatót, kronológiát, valamint szinte olvashatatlanul apró betűket, halvány színeket használ, és csak részben alkalmas a (kerettanterv által is megkövetelt) forrás- és tevékenységközpontú oktatásra, képességfejlesztésre” (TTE honlap). Helyes, nemes felbátorodás, jogos észrevételek, gondolom, mindezeket már tucatszor jelezték is az illetékeseknél, akik vagy nem értik, miről beszélnek a jó pedagógusok, vagy magasról ejtenek az ilyen piszlicsáré ügyekre, van nekik fontosabb dolguk is.

És tényleg, egyébként lenne. Mert mondjuk szülőként engem speciel a történelem tankönyvek kapcsán ennél picit fajsúlyosabb problémák idegesítenek: ha komolyan vesszük egy pillanatra, tényleg csak egy röpke gondolatkísérlet erejéig, a PISA-felmérés tanulságait, akkor lehet, hogy érdemes lenne belepillantani azokba a könyveknek nevezett, többnyire összeragasztott, nyomtatott laphalmazokba, amelyek a hőn áhított tudást hivatottak eljuttatni a méltán érdeklődő nebulók fejébe. Hogy tudniillik megértsék a történelmet, és ezen keresztül bepillantást nyerjenek a világ dolgaiba, netán értsenek is valamit a körülöttük zajló eseményekből. Csakhogy ugyebár a kölkök szövegértésével bitang nagy problémák vannak, mert ugye hiába van előttük a szöveg feketén-fehéren, hiába vannak kiemelve a fontos dolgok vastagon szedve, hiába sorjáznak a szélre űzött szómagyarázatok, ezek a mai fiatalok… nem értik, amit olvasnak. Nos, kérem tisztelettel, én sem.

Tovább

Standard
digitális

A digitális dolgozatírásról

Épp tegnap mondtam bele egy kamerába, hogy én bizony támogatom, hogy az iskolában tanórákon használják a mobilt, és ennek érdekében tessék a pedagógusokat, tanárokat megtanítani ennek ésszerű, tantervileg is indokolt használatára, mert az mindenkinek jó lesz, ma pedig épp az a hír jön velem szembe, hogy a “Digitális jólét programért felelős miniszterelnöki biztos” 2019-re már olyan érettségit vizionál, melynek bizonyos elemeit már közelebbről meg nem határozott digitális módon lehet majd abszolválni. Hurrá, mondanám, de sajnos megint azt a koncepciótlanságot vélem felfedezni a rövid és kissé légből kapott bejelentésben, ami valami párhuzamos valóságot hivatott megjeleníteni, hiszen a magyar közoktatási állapotok korántsem vérteznek fel ilyen szintű optimizmussal. Félreértés ne essék: ha valaki, én aztán maximálisan támogatom (így, elvileg, ahogy én ezt támogatni tudom) a digitális írásbeliség kiterjesztését és fejlesztését, hiszen az egyik, ha nem épp a legfontosabb kompetenciának tartom a jövőre nézvést. Csakhogy. Egy olyan helyzetben, ahol egy iskola számára még egy átkozott e-napló bevezetése is problematikus, vagy eleve leromlott eszközparkkal és korlátozott internetes kapcsolattal, brutálisan elavult webhellyel, és ehhez kapcsolódó nézeteket valló vezetéssel, házirendben deklarált tiltásokkal operáló anti-digitális írásbeliség uralkodik, mintha kicsit nagyívűnek tűnne az elképzelés, miszerint 2019-re beköszöntene az a számomta egyénként tökéletesen értelmezhetetlen digitális jólét (megfejtéseket a szerkesztőségbe várnám, ha ilyen lenne). Megint a jéghegy csúcsát kezdik el farigcsálni központilag kiokoskodott fantazmagóriák alapján ahelyett, hogy a mindennapok alapjaival kezdenék a digitális jóléti reformot (atyaég, leírom még párszor, hátha…): például tessenek rendes számítástechnikai eszközöket biztosítani az oktatási színtér minden szegletébe, ne röhögje már körbe szegény diák az iskolai eszközparkot, mielőtt nekilát annak a nagyszerű digitális dolgozatnak, majd tessék olyan körülményeket teremteni, ahol a pedagógusok, tanárok, oktatók érdekeltté válnak ebben a fene nagy digitális jólétben, és ha mindez adott, lehet hozzá olyan alaposan kidolgozott digitális tanterveket, tananyagokat összeállítani, ami alapján lehet majd ilyen csodás kijelentéseket beleharsogni a nagyvilágba. Apró lépések, szoros együttműködés, technikai háttér és edukáció minden résztvevő oldal számára. Egyelőre ugyanis az okostelefon és a tablet szitokszó az iskolákban (tisztelet a kivételnek, de ők is tudják, hogy a szabályt erősítik), az online jelenlét gyászos (és ez még mindig eufemizmus), a digitális írásbeliség a 32-bites béka pixeles valaga alatt lenne látható, ha egyáltalán látható lenne… Merjünk nagyot álmodni, értem én, de Freud is megmondta, hogy az álmok a valóságból táplálkoznak. Vagy legalábbis úgy kéne.

Standard
digitális

Történetek évszaka

A Penguin Random House mostanság elég rendesen mocorog a közösségi média különböző felületein, nagyon értőn kezdték el használni az Instagramot például (külön szép, ahogy a történet funkciót kiaknázzák egy-egy nyereményjáték beharangozására), és ügyes kampánnyal próbálják közelebb hozni az olvasóhoz az új kiadásokat, aminek legújabb verziója a The Season of Stories: novellákat küldenek emailen keresztül a feliratkozóknak minden nap, amiben persze semmi új nincs technikai értelemben véve, hiszen akár már retrónak is bélyegezhetnék az ügyet, de mégis működik. Egyrészt talán éppen azért működik, mert az email a maga episztoláris formájában tényleg retró: hosszabb szövegek, kifejtett gondolatok, régi, levelezős minta alapján gondolkodunk róla, tulajdonképpen alig illik bele már a mindennapos kommunikációs arzenálba abban az értelemben, hogy már elveszítette privilegizált helyét a digitális alapú kommunikációban, és valami hivatalosságot kapcsolunk hozzá, valamint aszinkrón jellege miatt kicsit ráérősebben foglalkozunk vele. Lassan tényleg semmi más, mint a hagyományos, írott levél szimulációja – annak minden előnyével és hátrányával együtt. Pontosan ezt az aspektust gondolta újra a The Season of Stories csapata, hiszen nem más ez, mint direkt marketing, amit persze mindenki utál, de valahogy az email üzenetként érkező sztorik esetében ez az elkoptatott és álságos közvetlenség, ez az illúzió egészen megelepetésszerűen kezd el működni: az ember várja a leveleket. A történet kibontakozása, egyáltalán az, hogy valamiféle történet bontakozik ki, már önmagában kiszakítja az embert a megannyi bejövő email tengeréből, és egy pici szigetet alakít ki, ahol meg lehet pihenni, ahová vissza lehet térni. Valahogy a technológia érzületére sikerült nagyon jól rátapintania a kampány kreatív csapatának, és piszok jól időzítették az egészet. Mert ki ne szeretne történetekkel gazdagodni nap mint nap?

Standard
mellesleg

“Tipográfiai hőbörgés” rovat: annyi szirszar van egy átlagos (pláne egy nem is olyan átlagos) számítógép billentyűzeten (igen, rátok gondolok: ~ˇ^˘°˛`˙´¨¸¤), vannak olyan kis izék, amik kétszer is előfordulnak, ha mondjuk egy numerikus kiegészítéssel is meg vagyunk áldva (pl. *-/+), de vajon mi indokolja a következő gyakorta használt folyószövegi központozási jelek hiányát: gondolat- vagy nagykötőjel (a magyarban ez elvileg ugyanazzal a formátummal más-más kontextusban, de mégis ugyanúgy használatos: –), en dash (lásd előbbi, csak angol verzióban), illetve a leggonoszabb, és már nagyon angolos-amerikai em dash (—). Igen, tudom, van mindenféle karakterháló, ascii kód, ilyen kód, amolyan billentyűkombináció, amelyek mind-mind más és más felületeken varázsolják elő ezeket (vagy nem…), de könyörgöm, miért nem lehet legalább egy ctrl+alt+izé állandóságot kitalálni ezeknek? Tényleg a Kickstarterre kéne menni ezzel a nyavalyával: egy dedikált tudós billentyűzettel? Így legyünk gazdagok? Ez lehet az új academic start-up? (Köszönöm, hogy elmondhattam!)

Gondolatjel, nagykötőjel, en dash, em dash

Széljegyzet